Gyula büszkeségei: középkori vár és fürdőparadicsom

Gyulai szállásokA magyar-román határnál elterülő kisváros közkedvelt turistacélpont nem csak belföldi, hanem külföldi látogatók számára is. A középkori vár, és a több mint 20 medencéből álló Várfürdő mindenki számára felejthetetlen élményeket tartogat.

Gyulára mindenkinek érdemes egyszer ellátogatnia. A gyulai vár, és a gyulai Várfürdő nem csak Békés megye, hanem egész Magyarország, sőt Közép-Európa büszkesége.

A gyulai Várfürdő története dióhéjban

A gyulai Várfürdő története egészen az 1940-es évekig nyúlik vissza, igaz 1948-ig még csak mindössze 29 fokos víz tört a felszínre. Ez, és a 30 literes percenkénti hozam nem felelt meg a Városi Tanácsnak, amely 1957-ben újabb fúrás mellett döntött, amelyre 3 millió forintot szántak. Ebből 368 ezer Ft társadalmi összefogással gyűlt össze, a maradékot pedig az állam és a város finanszírozta.

A krónikák szerint minden társasági rendezvényből befolyó összeg 5-25%-át az úgynevezett fürdőfejlesztési alapba helyzeték, valamint a gyulaiak fürdőépítési jegyeket is vásárolhattak. Az új kútból 1958. szeptember 17-én tört fel a 72 fokos víz, és az 500 liter percenként már könnyedén ellátta a fürdőt, amelyet 1959-ben meg is nyitottak. Jelenleg 9 szabadtéri, és 14 fedett medencéből áll (26-38 fokig) a fürdőkomplexum, amely több mint 5,000 köbméternyi vízfelületet ölel fel. Természetesen egy ilyen fürdőparadicsom sokak figyelmét felkelti, ezért a myszallas.com munkatársai azt ajánlják, hogy gyulai szállásunkat időben foglaljuk le.

A gyulai gyógyvíz

A Gyulán feltörő vizet 10 évvel később az akkori egészségügyi miniszter hivatalosan is gyógyvízzé nyilvánította, majd 1971-ben a gyulai Várfürdőt is elismerte gyógyfürdőként. Végül 1985-ben a fürdő környéke is megkapta a gyógyhely megnevezést. Természetesen nem érdemtelenül. Az alkáli-hidrogánkarbonátos-kloridos gyógyvíz, amely ásványianyag-tartalma révén kapta jellegzetes barna színét, tökéletes gyógyír számos megbetegedésre. Mozgásszervi panaszokra, balesetek, műtétek utáni rehabilitáció esetén, idegi, és reumás bántalmakra, valamint gyulladásos nőgyógyászati problémákra is kiváló hatással van. Ezért rengetegen keresik fel a várost a gyógyulás reményében. A Myszállás, mivel a szálláshelyek Gyulán hamar betelnek, azt javasolja, hogy időben érdeklődjünk, ha nem szeretnénk kompromisszumokat kötni.

A gyulai várat se hagyjuk ki

A gyulai vár legalább annyira híres, mint a Várfürdő. Közép-Európának nincs még egy ilyen épen maradt síkvidéki, gótikus, robosztus középkori vára.

A mocsárba épült, tölgy cölöpökön álló téglaerőd büszkén viselte az elmúlt évszázadok megpróbáltatásait. Az 1400-as években épült téglavárat az utóbbi években folyamatosan felújították, így a várfal, a vár bástyája újabb több száz évet ki fog bírni. Természetesen a vár szabadon látogatható egész évben (kivéve a hétfőket), és Corvin János Múzeum állandó kiállítása révén bárki betekintést nyerhet a történelmébe, életébe.